-Lara ő itt Fernando Torres,a legjobb barátom!-szakított ki minket a bambulásból Sergio.
-Szi-szia Fernando!-nyújtottam neki kezet,láttam rajt,hogy az is eléggé letaglózta,hogy úgy tettem,mintha nem ismerném,pedig nagyon is jól ismertük egymást.
-Hello Lara!-viszonozta a kézfogást.
-Beszélgessetek nyugodtan,én most elmegyek,mert Pepe nagyon berúgott és félek,hogy belehány a medencébe!-fintorgott Sese,majd gyorsan elrángatta a védő társát a víztől.
Mi ketten maradtunk,és szótlanul néztünk egymásra,valószínűleg,ő is az emlékeibe temetkezett,mint én.A csendet egy kis idő után ezúttal én törtem meg.
-Nem hiszem el Fernando!Miért pont te?Annyi focista van Spanyolországban,mégis te vagy Sergio legjobb haverja...Nem,nem ilyen nincs!-dühöngtem.
-Nekem se egyszerű helyzet Lara,hidd el!-mondta,majd két keze közé temette az arcát.-De felnőtt emberként kell viselkednünk,tudom,hogy gyűlölsz,és én is magamat,viszont muszáj beszélnünk!-kérte Fernando.
Semmi kedvem nem volt vele beszélni.De ha jobban végig gondoltam volt még lezáratlan ügyünk,amit mihamarabb le kellett volna rendeznünk,csakhogy én ezt nem akartam.
-Igazad van Nando..viszont én erre még nem állok készen!Idő kell!
-Idő?Mihez?
-Ahhoz,hogy felfogjam ezt az egészet!Fogalmad sincs róla,hogy most hogyan érzem magam!Olyan,mintha újra 19 éves lennék,ugyanaz a szerencsétlen naiv lány,aki voltam...És magamban,ismét lejátszódik,minden,ami velünk történt!-gördült le egy könnycsepp az arcomon,amikor eszembe jutott életem legfájdalmasabb emléke.
-Lara,tudod,hogy sajnálom!-kezdte,de én ezt egyszerűen nem bírtam hallgatni.Nem volt hozzá lelki erőm.
-Elég Nando!Hagyd abba!-szóltam,vagyis inkább kiabáltam rá.-Ezt majd máskor beszéljük meg!-vetettem oda félvállról,miközben elindultam kifelé.
-Lara ne légy gyerekes!Ne menekülj el a probléma elől!
-Nem vagyok gyerekes,csupán vannak érzéseim!
-Tudom...akkor mégis mikor beszéljük meg?Mondjuk kedden nálam?
-Jó,de inkább legyen egy étteremben!
-Az abszolút nem nyugodt környezet!-felelte,mire én morcosan néztem rá.
-Oké,rendben,akkor elmegyek hozzád!De negyed óránál többet nem szándékozom rád szánni az időmből,szerintem te magad is tudod,hogy még ennyit sem érdemelnél!
Fer válaszként csak szégyenkezve bólintott,aztán megszólalt fél perc csend után.
-Ugyanott lakom,ahol veled régen!-tette hozzá.
Én erre nem reagáltam,simán faképnél hagytam és kimentem az udvarra megkeresni Emilyt.Szükségem volt rá,mert éreztem,hogy ha nem beszélek vele,akkor megőrülök.Ő volt az egyetlen a környezetemben,aki tudott Nandoról.Így hát sürgősen meg kellet találnom,ami nem volt nehéz feladat,csak oda kellet mennem,ahol a legtöbb pasi volt,és láss csodát valóban ott volt Em,aki vigyorogva élvezte a focisták társaságát.
-Elrabolhatnám Emilyt egy kicsit?-kérdeztem a fiúktól,de természetesen költői kérdés volt,hiszen a választ meg sem várva megfogtam Em kezét és elhurcoltam a kert végében lévő padhoz.
-Ezt most miért csináltad?Nem láttad mennyi jó pasi vett körül?-háborodott fel a szöszi barátnőm.
-Láttam Em,és kérlek ne haragudj!De nagy baj van!
-Mi lehet nagyobb baj annál,hogy még mindig szingli vagyok?!
-Az Emily,hogy a volt vőlegényem lesz Sese tanúja az esküvőnkön!Ez egyáltalán nem kis gond!Érted?-ordítottam Emily arcára,pedig kiült a döbbenet.
-Nando itt van?
-Igen....
-És helyes?
-Emily!Te nem fogod fel a helyzet komolyságát?!
-De,de!Bocs,csak viccnek szántam!-ölelt meg.
-Nem volt jó poén!-pillantottam rá mérgesen.
-Tényleg nem!Na,de mindegy!Beszéltetek?
-Egy kicsit igen,és megdumáltuk,hogy kedden találkozunk nála!
-Aha....értem!Jó ötlet ez?
-Nem tudom,semmit se tudok!Elegem van!-kezdtem el sírni.
-Lara figyelj rám!Nyugodj meg,ne ess pánikba,abból semmi jó nem lesz!
-Mégis,hogy nyugodjak meg?!-üvöltöttem idegesen.
-Először is vegyél egy mély levegőt!-ragadta meg a vállam Em én pedig azt tettem,amit mondott.-Most fújd ki!Jobb már?
-Egy picivel!
-Jó,akkor te szerintem menj be a fürdőbe,mosd meg az arcod és nyugodj le egy kicsit!Mindjárt megyek utánad,csak viszek neked vizet meg egy kis csokit,oké?
-Ühüm,oké!
Felálltam,majd elindultam be a házba.Fernando ugyanott állt,ahol pár perccel azelőtt és éppen Alonsoval beszélgetett,de természetesen engem rögtön kiszúrt a lépcsőn.Én viszont igyekeztem kerülni a tekintetét,így hát felrohantam az emeletre és bezárkóztam a fürdőszobába.Itt nagyjából csend volt,a zene nem annyira hallatszott fel,szóval tudtam a gondolataimra koncentrálni.Leültem a kék szőnyegre,a fejem a falnak támasztottam és vissza gondoltam arra a napra,mikor utoljára láttam Nandot.Az emlékek oly tisztán éltek bennem arról a májusi napról,hogy szinte minden szóra és eseményre emlékeztem,csak lehunytam a szemem és "visszamentem" a múltba.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése