Két nap telt el eseménytelenül.Semmit nem csináltam,csak ültem,már Tommal sem dacoltam,persze néha beszóltam neki,de ahogy kezdtem beletörődni a helyzetembe egyre csendesebbé és reménytelenebbé váltam.
Azonban egy este felcsillant a nagybetűs REMÉNY.Mikor már mindenki aludt,megpróbáltam meglépni az ablakon.Hatalmas hiba volt.Tom a legapróbb zörejre felkapta a fejét,és felébredt.Két pofon volt a "jutalmam"a szökési kísérletért,valamint onnantól kezdve a napjaim minden egyes percét(szinte)vele kellet töltenem.Ez a nap is ilyen volt.Késő este volt már,de én még mindig kint ücsörögtem fáradtan Tom mellet,aki meglehetősen jól elkártyázgatott a két haverjával,Peterrel és Andrewval.
-Tom fázom és álmos vagyok!Kérlek had menjek be aludni!-kérleltem vacogva.
-Itt is lehet szunyókálni!-felelte röhögve.-Ott a pad,aztán jó éjszakát!
-Bunkó vagy!-válaszoltam dühösen,majd még közelebb ültem a tűzhöz.
pár perc múlva megcsörrent Tom telefonja,amit gyorsan kinyomott,aztán valamit súgott Peternek és Andrewnak,ők pedig ezután elmentek,így én ketten maradtam Tommal.
-Nem tudom elmondani,hogy mennyire gyűlöllek!-törtem meg a köztünk lévő csendet.
-Na cica,azért nem vagyok olyan rossz,majd meglátod!
-Persze..és mégis miből látom meg??Abból,hogy nem ütsz meg?Micsoda jóságos ember vagy!-gúnyolódtam
-Nem,ezúttal nem.Tudod az a focista gyerek nagyon szerethet téged.Bármit megtenne érted,ezt pedig öröm kihasználni.Kib*szott jó üzletet kötöttem vele!-húzódott gonosz vigyor az arcára.
-Te beszéltél vele?-lepődtem meg.
-Ja,igen.-közölte csak úgy mellékesen.
-És mit mondott?-kíváncsiskodtam tovább.
-Azt még nem kell tudnod.Mindent szép sorjában.Nem sokára ideér Torres és akkor megtudod.
-Nando itt lesz?Mikor jön?-kérdeztem teljes extázisban.
-Hogy neked milyen lassú a felfogásod??!!
-Túl sok nyugtatót adtál nekem tegnap.Még ma sem tudok tiszta fejjel gondolkodni.
-Talán nem kellet volna annyit feleselned!
-Nem is mondtam semmit!Csináltam,amit kértél.Főztem,mostam.Nem értem,mi bajod van és,hogyí mi rosszat tettem neked,amiért ezt érdemlem!-háborodtam fel.
-Drágám,talán elfelejtetted,hogy meg akartál lógni....tegnap kicsit több időt voltál egyedül,még a végén megint megfordult volna a fejedben a szökés gondolata.De a nyugtató megtette a hatását!
-Az biztos....
-És ha nem akarsz megint olyan bódult állapotban lenni,akkor jobb lenne ha befognád a szád.Mert szerintem szeretnél beszélni Fernandoval,nem igaz?
-De.-bólintottam.
Idegtépő percek teltek el Tommal.Végig azon agyaltam,hogy vajon hazudott-e Fernandoról.Féltem,hogy csak átvert,de aztán megpillantottam Andrewt és Petert,akik mellet Nando kullogott egy nagy táskával.
-Nando!-kiáltottam és azonnal odaszaladtam hozzá.
Fernando kiejtette a kezéből a táskát és szorosan a karjai közé zárt.én a vállába fúrtam a fejem,miközben teljes erőmből szorítottam magamhoz,nem akartam elengedni.
-Kicsim,ne sírj itt vagyok!Vigyázok rád!-suttogta a fülembe.
-Mondtam,hogy ne keveredj bele Fer.Zsarolni fognak téged!
-Nem fognak!Minden rendben lesz én gondoskodom róla.-csókolt meg.
Határtalan örömöt éreztem,amiért láthattam Fernandot és,hogy ő a kérésem ellenére is eljött,bebizonyítva ezzel,hogy mennyire fontos vagyok neki.De mégis féltem,éreztem,hogy nem mehetek csak úgy el Tomtól,tudtam,hogy Fernandonak a szó szoros értelmében nagy árat kell fizetnie értem,ezt nem akartam.Nem várhattam el tőle ilyet.
-Amy nagyon rosszul nézel ki..Mármint úgy értem nagyon sovány vagy.Ez a féreg adott neked enni?
-Naponta egyszer igen.
-Még szerencse,hogy hoztam neked kaját,a kedvencedet.-vett elő a szatyorból egy kis edényt,amiben spagetti volt.
-Köszönöm Nando!-hálálkodtam,miután kis puszit nyomtam az arcára.
-Szép dolog a szerelem,de már hánynom kéne tőletek,szóval térjünk inkább az üzletre.-szakította félbe a csókunkat Tom.
-Elhoztam,amit kértél!Tessék itt van-vágta hozzá dühösen a táskát.
-Annyi,amennyit mondtam?
-Pontosan annyi.Úgyhogy most ezt írd alá és mi már itt sem vagyunk.-tolt Tom elé egy papírt Fernando.
-Álljon meg a menet,ne olyan gyorsan!Szerződésről nem volt szó,nem írok alá semmit!
-De,de aláírod!
-És mégis mi ez?
-Távol tartási végzés az első fele,a második részében,pedig megesküszöl rá,hogy soha többet nem keresed fel Amyt,ahogy engem és a családomat sem.Valamint aláírod azt is,hogy átvetted a pénzt!
-Ne aggódj nem fogom elrabolni Amyt!Nincs szükségem tovább erre a csitrire...-röhögött Fernando képébe.
-Vigyázz a szádra,mert komolyan mondom,hogy bemosok egyet!-ordította mérgesen Nando.
Ő sosem volt az az erőszakos fajta,de Tom annyira kihozta a sodrából,hogy szinte csillogott a düh a szemében.
-Nagyon megijedtem!-mondta,de a hangjában lehetett érezni az iróniát.
Nando erre felemelte az öklét ás tényleg megütötte Tomot,ez váratlanul érte,nem szokott hozzá ahhoz,hogy őt bántják.Így hát meglepettségében fogta a tollat és odafirkantotta a nevét,ahova Fernando kérte.
-Kösz,biztos nagyon megerőltető lehetett!-szólalt meg Fernando,miközben elvette a lapokat Tomtól.-Örülj neki,hogy csak egy pofont kaptál,azért amit Amyvel tettél,jóval többet érdemelnél,de nem süllyedek le a szintedre.
-Nem nagyon hatott meg,amit mondtál és az ütésed sem.Mert már milliomos vagyok!-nyitotta ki a zöld bőröndöt,ami telis tele volt pénzzel.-Komolyan ennyit ér számodra Amy?
-Még többet is.Szeretem őt,ellentétben veled!
-Nekem aztán mindegy,de akkor is beteg vagy agyilag!
-Nem,az te vagy!Egy mocskos féreg!
-Tényleg nem érdekel,hogy mit dumálsz!Húzzatok el Amyvel együtt!Még rengeteg dolgom van!
Nem kellet kétszer mondania,hogy menjünk el.Fernando karom ragadott,de mielőtt elindultunk volna fintorogva a földre köpött,hogy kifejje az undorát Tom iránt.De aztán végül útra keltünk kifelé a sötét erdőből.Sokat gyalogoltunk,viszont egyikőnk sem szólt sem semmit.Én a saját világomban merültem el,az eseményekről agyaltam,amik a tűz körül zajlottak.Az egész jelenet sokkolt.Nem csak a sok pénz látványa,amit úgymond Fer fizetett értem,az is megdöbbentett,ahogy Nando Tommal bánt.Megrémisztett,soha nem láttam ilyennek azelőtt.
-Fer!-szóltam halkan és rémülten Fernandohoz.
-Igen?
-Ugye nem fogod velem azt csinálni,amit Tommal?
-Amy,hogy kérdezhetsz ilyet?Én sosem bántanálak!Tomot megérdemelte,hogy megütöttem,csak ezért tettem.De te az életem szerelme vagy,nem emelek kezet rád soha.Te is tudod,hogy azért jöttem el ide,mert szeretlek és nem akartam,hogy szenvedj!-mondta,majd megsimogatott,magához húzott és megcsókolt.
Én zokogva öleltem magamhoz Nandot,miközben a testem remegett.Az elmúlt napok kimerítettek testileg és lelkileg is,a bennem felgyülemlett érzések ott jöttek ki belőlem.Nando egy darabig nyugtatgatott,de mivel nem fejeztem be a sírást egyszerűen felkapott az ölébe és kivitt a fa rengetegből a tisztásra,ahol a fekete Porschéja parkolt.Besegített a kocsiba,és miután ő is beszállt elindította a motort,ezzel gyorsan magunk mögött hagytuk az erdőt.Egy óra utazás után,mikor már a városban voltunk felkiáltottam.
-Nando állj meg!
-Miért?
-Csak állj meg!-utasítottam.
-Oké!-felelte és le is parkolt.
-Nando abban a táskában mennyi pénz volt?
-Neked azzal nem kell foglalkoznod!-válaszolta.
-Tehát sok volt.....Tomnak igaza volt,hülye vagy!Értem??Komolyan Nando meg fogod ezt még bánni!
-Nem fogom!Az csak papír.Te többet érsz nekem,mint az a pénz,amit Tomnak adtam.Szeretlek és csak ezért tettem!meg persze azért,hogy egy napom boldogan tudjunk élni!
-Olyan aranyos vagy Fer,és én is szeretlek.De ez a boldog élet egyenlőre még messze van.Túl kell tennem magam a történteken!
-Tudom.És segíteni fogok neked.Mindig számíthatsz rám!
-Ahogy te is rám!Viszont azt még nem tudom,hogy hogyan fogom ezt a sok mindent meghálálni neked....
-Elég annyi,hogy megígéred,hogy velem maradsz örökre!-kérte Fernando édesen mosolyogva.
-Ezt örömmel teljesítem!
A beszélgetésünk után Fer a kórház felé vette az irányt,hiszen a kezem még mindig baromira fájt.Az orvosok megállapították,hogy eltört,begipszelték,adtak néhány fájdalomcsillapítót és hazaengedtek.A házunkba beérve sötétség fogadott minket.David és Nora aludt,aminek örültem mivel még nem voltam olyan állapotban,hogy bármelyikkel is beszélni tudjak.Egyenlőre csak arra volt szükségem,hogy Fernando velem legyen és megnyugtasson,és ő ezt meg is tette.
-Minden rendben lesz kicsim!-ölelt szorosan magához.
-Remélem.-viszonoztam az ölelését.
Sokáig álltunk így.Jó volt érezni,hogy velem van.Boldog voltam,annak ellenére is,hogy tudtam nagyon sok nehézséggel kell megküzdenem,vagyis megküzdenünk.De éreztem,hogy együtt sikerülni fog......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése