10.rész

Életem leghosszabb tíz perce volt az,borzasztó ideges voltam,de hatalmas kő esett le a szívemről mikor Fernando és David berontott a lakásba.Nando azonnal megölelt és kis puszikat nyomott a vállamra.Próbált megnyugtatni,de nem sikerült teljes erőmmel zokogtam,David pedig értetlenül nézte az eseményeket,nem értette,hogy mi folyik itt.
-Már nem azért,de elmondaná valaki,hogy mégis mi történik?Mert ln ebből semmit sem értek..
-Még mindig nem mondtad el neki?-lepődött meg Fernando miközben az ölébe ültette a kislányát.
-Nem...-sütöttem le a szememet.
-Húgi mondd el!Nem leszek ideges megígérem!-ült le mellém a bátyám,és biztatóan megszorította a kezemet.
Éreztem,hogy egyszer muszáj beszámolnom neki a múltamról.Tudtam,hogy ha megtudja dühösebb lesz,mint Fernando.Nem akartam ezt,nagyon nem,de meg kellett tennem.
-Tom bántalmazott engem két éven keresztül.-foglaltam össze röviden.
David arca elkomorodott.Sötét barna szemében düh és szánalom érzése csillogott.
-Miért nem mondtad el?Miért?Előle menekültél??
-Igen,de azért nem említettem meg neked,mert sejtettem,hogy ideges leszel és..és valami olyat teszel,amit nem kéne.
-Valóban szívesen szétvágnám azt a mocsadékot,de tudok felelősség teljes lenni úgyhogy a rendőrséghez fordultam volna.
-Azzal sem tettél volna jót!
-Amy én vagyok az egyetlen rokonod vigyáznom kéne rád!Miért nem hagyod,hogy ezt tegyem?Bemegyünk a rendőrségre,elmondasz mindent ők meg majd intézkednek!Én csak jót akarok neked!
-Tudom David,de ez akkor sem ilyen egyszerű!Ismerem Tomot és a társaságát,tudom mire képesek!
-A rendőrségre kell mennünk és kész!-ordította el magát David olyan hangosan,hogy szegény Nora halálra rémült.
-David fejezd már be és hagyd békén Amyt egyenlőre!Majd kitalálunk valamit!
-Fernandonak hogy hogy elmondtad???Ő miért tudta előbb,mint én?!
-Megvan az okom rá!
-Csak pár hónapja ismered,de mégis többet tud rólad,mint én!
-Mert Fernando a barátom!
-Jó oké,de akkor is csak két hónapja vagytok együtt  és mégis neki mesélted el és nem nekem!
-Azért mert tudtam,hogy hisztiznél és sajnálnál!
-Ez a normális reakció,vagy nem?Fernando mit csinált?Csak bólintott egyet és kész?!
-Nem David,ő megértett engem.A saját bátyám,viszont erre nem képes!Te azt hiszed,hogy az élet mindig rózsás,de ez nem igaz!Egy álomvilágban élsz bratyó!Nem lehet minden problémát nevetve megoldani,ahogy azt te csinálod!Ez hülyeség!
-Kösz húgi!Jól esik amiket mondasz.Jó tudni,hogy ilyeneket gondolsz rólam.-vágta rá cinikusan a fejét rázva és láttam rajt,hogy egy kicsit csalódott lett.
-Elég legyen!Fejezzétek már be!Megoldást kéne keresnünk,nem pedig vitatkozni!
-Igaz.Akkor beszélhetünk négyszemközt Nando?
-Hát persze kicsim.David elleszel addig Norával?
-Hogyne,de talán engem is beavathatnátok ebbe a beszélgetésbe!
-Kettesben szeretnék lenni Nandoval.-jelentettem ki hűvösen,mivel eléggé mérges voltam Davidra.
-Jó,ahogy akarod!-rántotta meg a vállát sértődötten.
Fernando és én felmentünk az emeletre a szobánkba.Amint bezárult mögöttem az ajtó végre szabadjára engedhettem az érzelmeimet.Idegesen túrtam bele a hajamba,miközben a szememből egyre több könnycsepp gördült le.Nando a karjai közé zárt és nyugtató szavakat súgott a fülembe.Aztán egyszer csak,hirtelen ötlettől vezérelve leszedtem magamról Fer kezeit,felálltam és a szekrényhez rohantam.Elővettem a bőröndömet,amibe elkezdtem beleszórni a cuccaimat.
-Mit csinálsz?-kérdezte Nando felvont szemöldökkel.
-Elmegyek.Nem maradhatok itt.Én veszélyt jelentek rád és Norára.Nem szeretném,hogy bajotok essen!Látod én megmondtam,hogy csak a bajt hozom rátok!-mondtam szomorúan,a táskámba pedig egyre több holmi került.
-Hé,hé!Fejezd már be!Hova akarnál menni?
-Mit tudom én valahova,biztos kitalálok valamit.
-Nem Amy!Figyelj egyszer,sőt szerintem inkább már ezerszer elmondtam,hogy szeretlek!Nem fogom hagyni,hogy csak úgy elmenj a nagy világba!Mi egy pár vagyunk,együtt kell megoldanunk a gondokat,és meg is oldjuk,valahogy biztos!És értünk meg ne aggódj mindegyikőtökre vigyázok!
-Ez mind szép és jó,de mégis mit akarsz csinálni?Mi lesz most??Hova megyünk??Itt nem maradhatunk!-kezdtem el kérdezősködni pánikba esve.
-Mit szólnál Madridhoz?
-Madrid?De a Chelsea?
-Akkor visszamegyek az Atletibe.Te is tudod,hogy most tettek rám ajánlatot..csak eddig nem akartam elfogadni.Viszont jelen esetben elfogom!
-Miattam??
-Igen.
-Nem túl nagy áldozat ez neked?Érek én neked ennyit?
-Ez a legkevesebb Amy,még többet is érsz nekem..jóval többet!-felelte,majd hosszú csókot nyomott az ajkaimra.
Ekkor már nem érdekelt Tom,vagy az,hogy mi lesz ha megtalál.Nem törődtem vele.Mert nem számított,hogy hogyan fognak alakulni a dolgok tovább,többé nem féltem.Kész voltam újra szembenézni Tommal,mivel már tudtam,hogy milyen érzés,ha valaki tényleg szeret.És ez olyan hihetetlen erővel és boldogsággal töltött el,hogy úgy éreztem a világon bármit kibírok azután.