1.rész
,,Save yourself!Don't look back!Tearing us apart
until it's all gone.The only world I have ever know
Sleeps beneath the waves.But I remember......"
/Evanescence:Never go back/
Az éjszaka leple alatt szálltam fel egy Londonba induló gépre.Tudtam,hogy meggondolatlan döntés volt az,hogy Angliába menjek.de nem volt más lehetőségem.Menekülnöm kellet Brazíliából a múltam elől,ez volt az egyetlen megoldás,hogy újra biztonságban érezzem magam.De mikor a gép elindult én még mindig reszkettem,mint a nyárfalevél.Reméltem,hogy ez majd enyhülni fog mikor a bátyámnál,Davidnál leszek.Csak ő maradt nekem miután az anyukám meghalt,apám pedig már meg sem érte a születésemet,így hát csak hozzá mehettem.De a köztünk lévő szoros kapcsolat ellenére sem említettem meg neki a szenvedéseimet Brazíliában,ha mégis megtettem volna David hatalmas botrányt csinált volna,ezzel pedig még rosszabbá téve a helyzetemet,erre viszont semmi szükségem nem volt.Úgyhogy két évig némán tűrtem mindent.Idővel aztán rájöttem,hogy lépnem kellés és,ha bizonytalanul is,de megtettem az első lépést az új életem felé.Még ugyan félelemmel mentem végig London utcáin,a könnyeim is patakokban folytak,minden sarkon magam mögé néztem...azért a múltamat nem tudtam oly könnyen elhagyni,mint Brazíliát,de a legjobbakat reméltem a jövőt illetően.Ilyen bizakodón csengettem be Davidhoz is,aki pár perc várakozás után kijött elém a kapuba.
-Amy?!Húgi hát te mit keresel itt,nem mondtad,hogy jössz?!-lepődött meg a focista.
-Ha baj akkor elmehetek.-válaszoltam csalódottan.
-Ne hülyéskedj már húgi!Úgy örülök neked!Olyan régen láttalak!Gyere be!-irányított a bejárati ajtóhoz miközben a bőröndjeimet cipelte.
A házba beérve elcsodálkoztam,minden nagyon nagy és szép volt.Bementem a nappaliba,helyet foglaltam a kényelmes kanapén,majd tátott szájjal néztem körül.
-Wow David rohadt jól néz ki ez a ház!
-Kösz,a klubom fizeti!-kacsintott rám nevetve,aztán a mosoly lehervadt az arcáról.-Te jó ég Amy!Mi a fene történt veled?Toszta sovány vagy,az arcod teljesen beesett!És jól látom,hogy sírtál?-lépett közelebb hozzám a bátyám,mire ösztönöse elfordítottam a fejem a hosszú fekete hajammal pedig eltakartam az arcomat.
-David jól vagyok!Ne aggódj!-mondtam el a jól betanult szöveget.
-Még a vak is látja rajtad,hogy hazudsz,azt pedig utálom....Szóval?Csak van valami oka annak,hogy így nézel ki és ennek biztos összefüggése van azzal,hogy itt vagy!
-Bátyó kérlek hagyj békén!Minden rendben van most már.Csupán annyit kérek,hogy had maradjak..nem akarok visszamenni Brazíliába!Segíts nekem könyörgöm!-öleltem meg sírva.
-Jó jó semmi baj maradhatsz!De Tom mit fog szólni ehhez?-kérdezte én pedig még jobban elkezdtem sírni.-Nyugodj meg!Ööö csinálok neked teát meg valami kaját,te addig pakold ki a cuccaidat.Menj fel az emeletre a jobb oldalon lévő második szoba üres az lesz a tiéd,oké?
-Igen,köszi!-töröltem le a könnyeimet,aztán felmentem a lépcsőn.
A szoba kicsi volt ugyan,de jól nézett ki.Egy nagy franciaágy volt benne,pár szekrény és persze TV meg erkély.Kifejezetten otthonosnak találtam a kis helységet,úgyhogy örömmel rendezgettem el benne a dolgaimat.Ezután magamra kaptam egy fehér rövid ujjú pólót és a melegítőmet végül lementem a konyhába,ahol furcsa látvány fogadott.Egy barna hajú srác,aki megjegyzem borzasztóan ismerős volt nekem egy 3-4 év körüli kislánynak adott enni.Értetlenül néztem az eseményeket,egy kis idő múlva a pasi észrevett és megszólalt.
-Oh szia!Fernando Torres vagyok,te pedig bizonyára Dávid barátnője!
A név hallatára rájöttem,hogy miért volt olyan baromi ismerős nekem,és eszembe jutott néhány gólja,amit a Liverpoolban lőtt.De azt azonban még mindig nem értettem,hogy mit keres Davidnál.
-Nem vagyok David barátnője!-tiltakoztam.-A húga vagyok,Amy Luiz!
-Hello!Sokat hallottam már rólad!-mosolygott rám kedvesen,viszont én még mindig teljesen össze voltam zavarodva.-A nézésedből ítélve valószínüleg David nem mondta,hogy ezt a lakást közösen kaptuk a klubtól.
-Valóban nem említette ezt az aprócska tényt.Akkor ti most együtt laktok?-értetlenkedtem. tovább.
-Igen,de nem úgy...-nevetett fel kínosan.Egyszerre igazoltunk a Chelseabe és mivel egyikőnknek sincs családja,ezért nekünk egy házat adtak.amin szépen elosztoztunk,az emelet az enyém a földszint pedig Luizé.
-Értem..és a kislány?-kérdeztem rá az utolsó homályos részletre.
-Ő a lányom Nora!-nézett rá szeretet teljesen.-Köszönj szépen Amynek kicsim!
-Szia.-motyogta ijedten.-Apa bemehetek játszani?
-Persze menj csak!-simogatta meg a fejét,majd Nora befutott a szobába a játékaihoz.-Nem ilyen bátortalan amúgy,csak még új vagy neki!
-Nagyon aranyos!Imádom a gyerekeket,mindig is egy kistestvérre vágytam,de én csak Davidot kaptam,aki csupán agyilag fiatalabb nálam.-mosolyodtam el halványan a focista meg jót röhögött.
-Hallottam ám!-lépett be a konyhába durcásan a bátyám.
-Jól van,tudod,hogy azért szeretlek?!
-Tudom hát!-puszilt meg.-Szóval Nando nem lenne gond,ha Amy itt lenne egy ideig?Feláldoznád érte az egyik szobádat ugye?
-Jajj hát persze.Nem probléma...
-De,de az!Azt mondtad a felső rész a tiéd,nem akarok zavarni!David elalszom én a kanapén,vagy egy hotelben is akár...
-Ugyan már!Tényleg nem zavarsz!Azt a szobát úgyse használom.Maradhatsz akár meddig.Amúgy is lógok Davidnak,amiért elviselte Norát amikor éjjel felsírt meg stb.
-Rendben,köszönöm.bólintottam vigyort erőltetve az arcomra.
Eleinte nagyon nem tetszett,hogy két másik személy is tartózkodik Davidnál rajtunk kívül,de a végén megbékéltem a helyzettel.Mivel Fernando roppant kedvesen viselkedett velem,Nora pedig felbátorodott és örömmel jött oda hozzám megmutatni a játékait.
-Rajzolok neked valamit oké?-pislogott rám a nagy barna szemével,amit minden bizonnyal Fernandotól örökölt.
-oké.Biztos szép lesz,kíváncsi vagyok rá!
-Mindjárt megcsinálom,de ne leskelődj!szaladt oda az asztalhoz.
Irigyeltem a kicsi lányt.még ártatlan volt bűnök nélküli,sebektől és fájdalmaktól mentes kis teremtés volt.A szívét sem törték még össze,boldog volt.Én pedig bármit megadtam volna,hogy újra olyan legyek,mint ő.Egy vidám gondtalan kis kölyök.De a gyermekkor túl távolinak tűnt már akkor,felnőttem és többé nem hittem a mesékben,a szőke hercegben,sem pedig a boldog életben.Mert tapasztalatból tudtam,hogy egyik sem létezik.Csalódások ezrei után vált ez világossá számomra....
-Tessék!-nyújtotta a kezembe a rajzát Nora,ami azt hiszem engem ábrázolt egy szívecskével.
-Köszönöm,gyönyörű lett.Had adjak neked egy puszit!
-Kicsikém gyere aludni!-jött oda hozzánk Fernando.
-Nem én még Amyvel szeretnék játszani!
-Majd holnap még játszunk,megígérem!
-Oké.-nyomott egy cuppanóst az hajamra.
-Szép álmokat Nora!
Amíg Fernando elaltatta Norát,addig David a barátnőjével telefonált,én meg tévéztem.Nem sokkal később mindkét Chelsea játákos helyet foglalt mellettem és beszélgetni kezdtünk egy nagy adag popcorn társaságában.Éppen kivettem a tálból az utolsó pár szem kukoricát,amikor David elkapta a karom.
-Mi ez a kezeden?-mutatott rá egy kisebb sebre a csuklómon,ami elég csúnya volt ugyan,de már szinte begyógyult.
-Semmi...csak elestem.-húztam ki a kezem a markából.
-Nem,nem ez nem esésből van!Ki csinálta ezt veled?
-Senki nem csinált semmit.Egyszerűen megbotlottam és elvágódtam ennyi...Tudod milyen béna vagyok!
-Amy az igazat mondod ugye??-kételkedett a bátyám.
-Persze...de hagyjál már!Nem kell mindenből ekkora ügyet csinálni!
-Jó elhiszem,de gyanús vagy nekem!
David lenyugodott és el kezdett cseverészni egy egészen más témáról,de Fernando elég furcsán bámult rám,úgy,mint aki sejt valamit.Úgyhogy jobbnak láttam felrohanni a szobámba aludni.Az ágyban feküdtem egyedül sötétben,viszont nem tudtam elaludni bármennyire is akartam..nem ment,mert szorongtam.
-Húgi!-jött be David hozzám,amivel a szívbajt hozta rám.
-Jézusom!Mi a fene van??Halálra rémisztettél!
-Bocsánat,nyugi van!Én csak beszélni akartam veled!-ült le az ágyam szélére én pedig megfordultam,hogy szemben legyek vele.
-Hallgatlak!
-Nézd tudod,hogy én egy poéngyáros vagyok és mindig értem a viccet,kivéve ha rólad van szó...-vette elő a komoly énjét David,amit gyűlöltem,így hát közbe szóltam.
-Mit akarsz ezzel mondani??
-Azt,hogy rossz előérzetem van.Szerintem valamit elhallgatsz előlem,és ez nem vicces.
-Ez nem így van!-vágtam rá dühösen.
-Azt sem mondtad el,hogy miért jöttél el otthonról,oka biztosan van!
-El akartam jönni onnan!
-Valami elől.-tette hozzá.-Igaz?
-Nem
-Vagyis igen!?
-Ne csináld ezt!Tisztára felhúzol ezzel a hülye viselkedéssel!
-Nem tudnálak felidegesíteni,ha nem lenne igazam!Tudni akarom,hogy mi történt Brazíliában veled!És nem fogadok el "semmit" válaszként!
David erőszakos volt.nem hagyta annyiban a faggatást.Pár pillanatra elcsendesedtem,nem válaszoltam,csak agyaltam.Felmerült bennem,hogy mindent elmondok neki,de hiába akartam nem tudtam beszélni a róla.Túl nehéz volt visszagondolni...szerettem volna mindent kitörölni az elmémből arról a két évről.
-Voltak dolgok,beismerem..de nem akarok említést tenni bármelyikről is...egyenlőre!Adj időt a felejtésre!
-Rendben.Megértem.Annyit azért árulj el,hogy bántott-e valaki?-karolt át David.
Válaszul megráztam a fejemet, a hazugságokat utáltam kimondani.
-Ért egy csalódás..ennyi az egész!-mondtam,de persze ennél jóval több volt.
-Értem azért ugye egyszer elmondod?
-Igen,de nem most!
-Oké..én bármikor meghallgatlak,és nekem bármit elmondhatsz.Mindig itt leszek neked!
-Tudom és köszönöm!Szeretlek David!
-Én is húgi!-ölelt meg David ismét.
Örültem,hogy ott volt velem szükségem volt rá nagyon is.A karjaiban pedig éreztem a biztonságot.De miután kiment magamra maradtam és megint féltem.A múlt emlékei egyre gyorsabban törtek elő bennem és egyre szörnyűbb képeket vetítettek elém.Sírva feküdtem rá a párnámra,nem sokkal később pedig elaludtam.Éjjel újra éltem a velem megtörtént eseményeket,nem tudtam felébredni,a legborzasztóbb pedig az volt,hogy a számomra rettegett személy visszatért álmomban.Másnap könnyezve ébredtem,de boldog voltam,hogy nem történt meg még egyszer,hiszen csupán egy álom volt.De aznap éjjel megint visszajöttek a rémképek,egy darabig reméltem,hogy elmúlik,viszont nem volt ilyen szerencsém.Egyre többször és többször sikítottam fel éjszakánként,David és Fernando mindig meg próbált megnyugtatni,de nem ment nekik.Tehetetlenek voltak,nem tudták miért csinálom ezt,és azt sem,hogy mi játszódott le bennem,mert nem beszéltem róla nekik.Sőt,már alig szólaltam meg,leggyakrabban némán ültem egy helyben a szoba egyik távoli sarkában.Depressziós lettem,újra senki nem tudott segíteni nekem,Fernando és David ugyan nagyon igyekezett,de egyik tervük se vált be.Ez pedig teljesen kikészített mindhármunkat...De akármennyire is rosszul éreztem magamat,tudtam,hogy még maradt egy kis reményem egy ÚJ Életre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése