14.rész

Nando távozásával a boldogság eltűnt az életemből,többé már nem mosolyogtam,de nem is volt miért.Sara továbbra is kómában feküdt,és az orvosok sem tudtak már mit tenni.Dani és én dolgoztunk,és felváltva vigyáztunk a kis Joséra.Daniel nappal végzett munkát egy cégnél,én pedig éjjel a szórakozóhelyen,ahová Eric örömmel visszavett.
-Szia Isa!-köszönt fáradtan Dani.
-Szia!Hát te?Hogyhogy fent vagy éjjel kettőkor?
-Nem tudok aludni.-mondta.-Meg amúgy is beszélni akartam veled!
-Miről?-ültem le mellé a kanapéra.
-2 dologról is,az egyik Sara.Tudod már 3 hete kómában van,ez túl sok idő,és én félek,hogy nem épül fel.
-Van aki 3 évig volt úgy mint Sara,bízni kell abban,hogy rendbe jön.
-Tudom,de már kezd kikészíteni ez az egész!
-Engem is.De muszáj erősnek lennünk...Josénak szüksége van ránk!
-Ez igaz...
-Tarts ki!Minden jóra fordul...egyszer....
-Ja!Majd egyszer....-ismételte meg a szavaim egy részét szomorúan.
-És mi a másik dolog?
-Ez a levél neked jött,Liverpoolból!-tölt elém egy borítékot mosolyogva,ő is pontosan tudta,hogy kitől jött.
A szívemet azonnal elöntötte a melegség.Fernando írt.Beszámolt arról,hogy mik történtek vele ott,de legfőképpen rólam kérdezett és Saráról.Én pedig boldogan válaszoltam neki.
                                                  ************************************
Ettől kezdve hetente írt levelet,e-mailt,SMS-t vagy egész ritkán felhívott.Fél év telt el gy,hogy csak ez volt az egyetlen örömforrásom.Ugyanis / hónap elteltével Sara még mindig kórházban volt.Dani egyre nehezebben bírta ezt,már kezdett elgyengülni és sokszor fel akarta adni a "harcot".Eleinte még tudtam biztatni a reménnyel,meg ehhez hasonló dolgokkal,de egy idő után már én magam sem hittem el a szavaimat.én is fokozatosan egyre mélyebbre kerültem.Ez a helyzet teljesen felőrölt minket,már mindketten reménytelenek voltunk.Nando ugyan a távolból megpróbált lelket önteni belém,ami egy darabig bevált,de később már az sem segített.pánikba voltunk esve.Sara és a kis José miatt,akivel egyre több gond volt.Ez az egész kezdett olyanná válni,mintha lélek nélkül élnénk,és ez szörnyű volt.
-Ma mész dolgozni?-lépett be a szobámba Dani.
-Nem vasárnap van.-válaszoltam,de közben egy percre sem vettem le a szemem a Tv-ről.
-Tényleg!-esett le neki.-Mit nézel?Liverpool-Arsenal,2-1?!Fernando játszik?-foglalt helyet mellettem az ágyon.

-Igen-bólintottam.-Látod most passzolták neki a labdát!
-Aha.A gólokat ki rúgta?
-Az elsőt Nando,a másodikat Benayoun az Arsenálét nem tudom..
Dani motyogott valami értem félét aztán nézte egy kicsit a mérkőzést,de a szeme sarkából észrevettem,hogy inkább engem figyel.
-Látnod kéne magad,mikor a kamerás Fernandot mutatja...Olyan nagy szeretettel bámulsz a képernyőre,hogy azt el sem lehet mondani.Hiányzik neked ugye?
-Olyannyira,hogy szinte már fáj!-feleltem a könnyeimmel küszködve.
-Ez borzalmas.
-Tudom,ezt nem pont neked kéne mondanom,hiszen te rosszabb helyzetben vagy,mert hát Sara...szóval tudod...De akkor is hiányzik!Mindennap azt kívánom,bár felébrednék ebből az álomból,noha tudom,hogy ez sajnos a valóság.Amikor Fernando ír nekem akkor néhány percre boldog leszek és kiszakadok a szürke hétköznapokból.Ugyanakkor rettegek is,félek,hogy egy nap nem jön több levél vagy e-mail...elfelejt majd és boldog lesz valaki mással.Én pedig egyedül maradok örökre....-sírtam el magam.
-Hé nyugi!Egy olyan szép és kedves lány,mint te találni fog magának párt,ne aggódj!
-Lehet.De ha az illető nem Nando,akkor nem érdekel!
Dani erre nem tudott mit mondani.Egyszerűen a karjai közé zárt és hagyta,hogy szó szerint a vállán sírjam ki a bánatom.Fogalmam sincs meddig voltunk így,de amikor megcsörrent Dani telefonja elszakadtunk egymástól.
-Gyorsan felveszem!Addig megnéznéd,hogy José alszik-e még?
-Persze.
A gyerekszobába belépve megpillantottam Josét,aki nagy barna szemeivel bámult rám.Nevetve felkaptam az ölembe,aztán leültem  vele a földre játszani.

-Uram Isten!Sara...Sara-kiáltotta Dani.
-Mi történt?-néztem fel rá idegesen.
-Magához tért!Jól van és..és látni szeretne minket.
Egy hang sem jött ki.Teljesen megkönnyebbültem.Az örömkönnyek el kezdtek folyni a szememből,nevettem és sírtam egyszerre,hasonlóképpen tett Dani is.végül pedig ismét megöleltük egymást.
-Vége van!Vége van!Sara él!Istenem...köszönöm!-suttogtam.
-Na oké engedj el!Hozd Josét és menjünk!
-Oké..induljunk!
A kocsiba beülve gyorsan írtam egy SMS-t Nandonak csakhogy értesüljön a nagy eseményről.
A kórházhoz érve persze rögtön eltettem a mobilom az ajtón belépve pedig kezdtem egyre izgatottabb lenni.Egy orvos mondott pár szót Sara állapotáról,ezután pedig mindhármunkat beengedett hozzá.A nővérem az ágyból nézegelődött ki a nagy ablakon,de mikor benyitottunk hozzá azonnal felénk fordult.Széles vigyorra húzta a száját majd hosszú csókot lehelt Dani ajkaira,amit ő szíves örömest viszonzott.Ezt látva a szívem összeszorult,és kegyetlenül hiányzott Nando,ám akkor és ott inkább elrejtettem ezt az érzést és mosolyogva a nővéremhez léptem,aki a kisfiát puszilgatta.
-Jajj Sara!Szeretlek nővérkém!
-Én is te bolond!Csak a balesetet felejtettem el,a vitatkozásunkat nem!
Nevetve konstantáltam,hogy a régi élcelődős Sara visszatért,és bár nem szeretem ezt a tulajdonságát,akkor mégis hihetetlenül boldog voltam emiatt......