11.rész

-Na jól van induljunk!-húzódtam el tőle.
-Csak még egy csókot!
-Ne légy ilyen mohó!Állj fel irány Fuenlabrada!-fogtam Nando kezét,aztán beültünk a kocsijába.
A Fuenlabradába vezető úton a liverpooli életünket tervezgettük boldogan.De mikor Fernando leparkolt a bár előtt,ahol dolgoztam minden örömöm elszállt.8 év után felmondani valahol nem egyszerű dolog.
-Bemenjek veled?
-Nem,ezt egyedül kell elintéznem!-mondtam miközben kiszálltam az autóból és bementem a szórakozóhelyre.Ami így nappal elég kihalt volt,csak Dina és Eric a főnök volt bent.
-Isabel de jó,hogy jössz!Már nagyon hiányzik a munkaerőd!-üdvözölt mosolyogva Eric.
-Épp erről szeretnék beszélni veled!
-Hallgatlak!
-Sajnálatos módon úgy alakult az életem,hogy Liverpoolba kell költöznöm,ezért már nem tudnék itt dolgozni.Szóval szeretnék felmondani!
-Liverpool ejha!Ha szabad megkérdeznem miért kell odamenned?
-A barátom ott kapott munkát!-válaszoltam.Direkt nem az odaigazol szót használtam,nem akartam nagy dobra verni a Torressel való kapcsolatomat.
-Akkor mégsem sajnálhatod annyira!
-Hát nem.-mosolyodtam el.
-én viszont nagyon,de  mindegy ez nem számít.Az utolsó fizetésedet majd utalom a számládra....Jajj nehéz lesz téged pótolni,úgyhogy ha visszatérsz ide egy szavadba kerül és újra beállhatsz dolgozni!
-Köszi.-öleltem meg Ericet:Láttam Dinán,hogy ez nem nagyon tetszett neki,de aztán rájött,hogy többé nem kell velem dolgoznia,ezért egy hatalmas mosoly terült el az arcán.Miután kiléptem a helyről néztem vissza rá.
-Jól vagy?
-Tökéletesen.Csak az egész életemet adtam fel egy bolond focista miatt,akit mindezek ellenére nagyon szeretek.-vágtam rá irónikusan.
-Milyen mázlista ez a focista,hogy ilyen barátnője van!Biztosan tudom,hogy nagyon szereti és meg fog neki hálálni mindent,amit érte tett.-szállt be a hülyülésbe Nando.
-Remélem is!-csókoltam meg.-Szeretlek te majom!
-Én is téged!-nevette el magát édesen.
Miután visszaültünk az Audiba Saraék háza felé vettük az irányt.Én már akkor berezeltem,nagyon féltem Sara véleményétől,mivel tudtam,hogy nem fogja támogatni a kapcsolatunkat.Nando ekkor még nyugodt volt,ő Sara ajtaja előtt kezdett el idegeskedni.
-Féltem a nyakamat!-kapott oda a szóban forgó testrészéhez.
-Nyugi úgysem csinál semmit veled!
-Sarát ismerve ebben nem vagyok olyan biztos!
-Nem fogom engedni neki,hogy megtegye.
-Te talán nem félsz Sarától?
-Dehogynem!
-Oh hát ez igazán megnyugtató!-közölte cinikusan amíg én becsengettem.Sara nevetve nyitott ajtót,de mikor meglátott minket együtt a mosoly lehervadt az arcáról.
-Ez meg mit keres itt veled?-mutatott Nandora.
-Szia Sara!-próbálta oldani a feszültséget Fernando.
-Ne jó pofizz itt nekem,Torres,kussolj!A húgomat akarom hallani!-utasította nem éppen kedvesen a nővérem.
-Mindent elmondok,csak menjünk be!
-Te bejöhetsz,ő viszont nem!-nézett szúrósan Fernandora.

-Mi a fenéért utálod Nandot ennyire?Velem van,úgyhogy bejön és kész!-léptünk be a folyosóra,Sara pedig dühösen bevágta a bejárati ajtót,de végül azért beirányított minket a nappaliba,ahol Dani Joséval játszott.
-Hello Dani!
-Szia Isa!-nézett fel rám,aztán üdvözölt két puszival.-Mizu?
-Történtek dolgok,de arról majd kicsit később.És veled mi a helyzet?
-Sarával megbeszéltünk mindent és kibékültünk,és most nagyon boldog vagyok!
-Ennek igazán örülök,de ha még egyszer megcsalod Sarát személyesen rúglak seggbe!
-Arra semmi szükség nem lesz!Először is mert többé nem teszek ilyet Sarával,másodszor pedig ő sokkal fájdalmasabb helyen akar megrúgni,arra viszont egyáltalán nem vágyom!-néztek össze fancsali képet vágva Nandoval.-De udvariatlan vagyok,még be sem mutatkoztam Daniel Sanchez vagyok,és gondolom a te személyedben Fernando Torreshez van szerencsém,ugye?
-Igen,szia!-fogott kezet Danival.
-Hatalmas veszteség az Atletinek,hogy eligazoltál!
-Nekem is az,hiányozni fog az Atletico!
-Ha a te sok góloddal nem tudtuk megnyerni a bajnokságot,akkor fogalmam sincs mi lesz a következő szezonban!Az Atleticoban nincs még egy olyan csatár,mint te félek,hogy nélküled lecsúszunk a másodosztályba...megint!
-Nem fogunk!Szerintem vesznek helyettem valakit vagy betesznek pár támadót az U21-es csapatból!
-Remélem igazad lesz!Atletico Madrid szurkolóként nem örülnék a másodosztálynak!
A fiuk fociról való beszélgetését Sara szakította félbe.
-Szívem elaltatnád Josét,már nagyon álmos!
-Hogyne!-kapta föl a kisfiút és bevitte a gyerek szobába.
-Mielőtt helyet foglalnék kérsz valamit inni Isa?
-Egy pohár vizet,Fernando te?
-Ha nem tűnt volna fel őt nem kínáltam meg!
-Ne légy bunkó és hozz neki is ugyanazt mint nekem,köszi!
Miután Sara a kezünkbe nyomta az italunkat leült velünk szembe mi pedig el kezdtük mesélni az elmúlt hetek történéseit.Sara egyszer sem szólt közbe,csak morcos tekintettel nézett ránk,de mikor megemlítettem neki Liverpoolt hatalmas ordításban tört ki.Erre Dani ijedten szaladt ki a másik szobából,próbálta lenyugtatni Sarát,több-kevesebb sikerrel.
-Isabel kijönnél velem a konyhába egy percre?-kérte Dani hatására jóval higgadtabban.
-Igen.-bólintottam,mire Sara rögtön ki is rángatott oda.
-Nem is tudom,hogy mit mondjak azon kívül,hogy nem vagy normális!Tudtam,hogy ebbóől csak a baj lesz!Két hétig együtt voltatok Barcelonában és máris egymásba gabalyodtatok!
-Miért baj az,hogy boldog vagyok?
-Nem baj az.Csak miért pont vele?
-Őt szeretem,és kész!
-Ezerszer elmondtam már,hogy milyenek a focisták,de úgy látom te semmit nem fogtál fel belőle!
-Utoljára mondom el:Nando nem olyan!-üvöltöttem.
-Dehogynem.De akármit mondhatok,egyszerűen nem tudlak meggyőzni!Elvesztél a rózsaszín ködben!
-Nincsen semmiféle rózsaszín köd!
-Sajnos van!És amíg ebben az álomvilágban élsz Fernandoval,addig nem akarlak látni!Ne hívj,ne írj,ne keress!Felejts el majd,ha rájöttél,hogy igazam van akkor beszélhetünk,szóval viszlát húgi!-mondta ki könyörtelenül,én pedig döbbenten bámultam rá.Teljesen meghökkentett a kérése.Szomorú és dühösw voltam egyszerre.
-Egy aljas szemét vagy Sara!Hogy tehetsz ilyet a saját húgoddal?!-ordítottam a könnyeimmel küszködve.
-Légy szíves hagyd abba és menjél el!
-Már megyünk is!Gyere Nando indulunk!-rontottam ki a konyhából.Már majdnem kiléptünk a lépcsőházba,mikor Dani elkapta a karom.
-Hagyj neki egy kis időt!Tudod milyen...Pár nap és lenyugszik!
-Bár így lenne!-sóhajtottam szomorúan.
-Így lesz.Sziasztok!
-Szia.
A lépcsőházba kiérve azonnal zokogni kezdtem Fernando vállán.Mikor beszálltunk a liftbe kínos csend volt köztünk,továbbra is csak az én szipogásomat lehetett hallani.
-Hát legalább a nyakam még megvan ,ez jó hír nem?!
-Nem vagyok humoros kedvemben!
-Tudom.De remélem holnap jobb kedved lesz Ibizán!
-Ibizán?
-Megígértem,hogy elviszlek,nem?
-De.-öleltem meg apró mosollyal az arcomon.Rájöttem,hogy egy kis pihenés jót fog tenni ezek után meg főleg....